Kereszt akció


A "Kereszt" munkacímű akciónkat 2004-2006 között Budapest forgalmas aluljáróiban, terein adtuk elő heti rendszerességgel. Ezenkívül játszottuk Debrecenben, Gödöllőn, Kapolcson, Miskolcon, Pécsett, Sárospatakon, Sopronban, Székesfehérváron, Szegeden, Tokajban, Zamárdiban, a Vekeri-tónál és a határon túli Munkácson. Az előadások felvételeiből 40 perces filmet is készítettem, amit házi gyártású DVD-n adtuk ki kis példányszámban, Entersion név alatt. A film zenéjét -amit dAV-val közösen készítettem- külön CD-n terjesztettük.
-
A koncepciót anno Lőrinc Lillával találtuk ki, az ötletet egy újszövetségi igerész adta: "Az adósságlistát, amely felsorolta azokat a dolgokat, amelyeket Isten törvénye ellen tettünk, Isten odaszegezte a keresztre. Így ez az adósságlista többé már nem érvényes, mert Isten végérvényesen áthúzta..."
Egy nagyméretű, ácsolt fakeresztre -A/4-es méretű papírokra írt- bűn-megfogalmazásokat szögeltünk, majd lefestettük őket vörös festékkel. Mindeközben elektronikus zenét játszottunk, a megfelelő dramaturgiai pontokon pedig a megfelelő bibliai mondatok hangzottak el. Az akció után mikrofonos evangelizáció során elmondtuk a bűnbocsánat és megtérés üzenetét.

Ahol volt lehetőség, ott kamerával, projektorral, diavetítővel, reflektorral és stroboszkóppal kiegészítve dolgoztunk, a zenét pedig élőben adtuk elő: számítógép, sampler-ek és effektprocesszorok segítségével.

A csapat magja a neoprotestáns beállítottságú Omega Gyülekezethez tartozott, de szívesen dolgoztunk együtt más közösségek tagjaival is.

2006 óta a megmozdulás tőlünk függetlenül, kisebb változtatásokkal működik az ország különböző pontjain, egyfajta franchize rendszerben.

Az alábbi felvételek 2004 teléről valók a Nyugati aluljáróból:




A zene előadásában alkalmi együttműködő partnereim voltak: dAV, goma, vagy egy magát megnevezni nem kívánó barátom.